Blogom

Az elmúlt , talán több mint egy hétről leltárt készítve megállapíthatom, hogy két, igazán nagy dolog történt ami elindított bennem valamit. valami nagyon fontosat azt hiszem. Iskolás gyakorlat szemináriumon bőgések , „coming outok” száma egy, különös találkozások száma 1. A második esemény pénteken történt. Ultrán (ez a neve a bivaly erős dupla érzéstelenítőnek) bezsibbasztott szájüreggel léptem ki a SOTE sztomatológiai intézetéből, - ami önmagában is megér egy misét – a hétvégi mámor tompította elmémet, mikor megláttam egy ismerős szempárt, arcot, századmásodperc kellett az azonosításhoz. Igen .. hát eezz.. naaa neeeh… Ami abban a pillanatban a fejemben tombolt a „ menekülj menekülj menekülés azonnal”. Részben erre számítottam, mert ehhez szoktam. Ahhoz hogy az emberek észre vesznek, de nem reagálnak, vagyis de, úgy mintha nem ismernének, vagy nem akarnának. A félrepillantásából ezt vártam, - na igen akkor én megyek is tovább- de a szempár hosszabban nézett mintsem hogy ez megtörténhetne ..
-Ő..szia .. megismersz?
Igen. hát persze hogy megismerlek..
-hát.. igen. az jó.. fogorvostól jövök… deeez most ..most..ez..degáz
Jó én meg futár vagyok, azért állok itt. hoztam a pizzát..
-Hmm..igen.
Itt van, várj egy pillanatot!
Vártam, nyélbeüttetődött az üzlete, és álltam félve, kínosan, görcsösen a magyarázkodásaimmal, dadogássommal, sokkommal, amiről azt éreztem nem helytálló. Ő természetes volt, mint ha folytattuk volna ott az annót. Részemről erőltetett volt, de láttam hogy ez csak így mehet. Kérdezte hová megyek, mutattam a villamosra, mondta menjek vele, majd kitesz a Blahán, még ha nem is arra tartok, nem mérlegeltem, csak engedtem a pillanatnak. Blahából Keleti lett, még ha részemről az útvonal értelmetlen.. Szorongáskor gyakran leszek irreális, és semmi nem számít. De ez most máshogy volt az… Kívülről is figyeltem magam. Beszálltam a kocsiba, és onnantól valami…. Felvettem egy védekező csipkelődő attitűdöt, mert ha túl ömlengőssé váltam volna, mint amit éreztem amúgy a helyzetben, akkor elcseszem, mint 3éve. Ez az örömállapot, talán eufória, vagy csak simán boldog pillanat, annyira szokatlan számomra. Az hogy ilyenkor egyértelművé válik a felsőbbrendű erők léte, és talán válasz az esti imákra, kérésekre, hogy ha érez , vagy tud rólam valaki, az mutasson már utat egy kicsit, de legalább egy apróbb jelet. Az eufóriát ez okozta, hogy „valaki” mégis hall, valami csoda mégis van ebben a világban, nem csak a Baross utca mocskos szennye, hanem a tiszta varázsa. Félelmetesen jó ez az érzés,és kicsit ismeretlen is ez a totális boldogság állapot, amikor eszembe sem jut hogy rosszul legyek, hogy ahová tartunk ott mi lesz?hogy milyen szégyen leselkedhet rám, csak ez az összekapcsolódott .. „igen” , köszönöm! állapot. És a történet főszereplője mégis mellékes, mert nem ő adta az eufóriát. Hanem a találkozás meglepetésének hihetetlensége. . 3 éve Valakinek sikerült megtörnie az online világból (egyedül neki), olyannyira hogy egészen „monostoritengerig” autózott egy nyárestén, ahol egy kellemeset buliztunk, mindaddig amíg részegen bőgésbe nem kezdtem,nem létező dolgok miatt. „ a felelős vagy azért akit megszelídítettél ” elv alapján sértődöttségem miatt, amiért nem voltam körbeugrálva úgy ahogy én azt gondoltam, nagy kegyességem árának, hogy ő itt lehet.. addig bizonygattam az ő szemétségét, vérig sértődöttségemet, hogy végül drámaian elköszöntem mindörökre. Vagyis azt hittem.. mígnem a Baross utcában visszaléphettem az időgéppel. 3 év sok idő. Ez az a sztori amit tiszta szívemből megbántam. Sokszor eszembe jutott, talán érdemes lenne ezt elmondani. Nagyon sokat változtam, már a mások és világ szemétségén túl látom a saját felelősségemet. Talán azért kaptam ezt a lehetőséget, mert ott volt az őszinte vágy, a felismerés … És félreértés ne essék ez nem egy love sztori..szó nincs ilyenről, messze nem ez a történet magja, hanem a lelki fejlődésem talán. Mert ha soha többé nem beszélünk már az sem számít semmit, mert ez így tökéletes ahogy van, hisz nem Róla szól, hanem a „spirituális” töltetről. Számomra szokatlan, hogy valaki erőfeszítéseket tegyen azért hogy kicsit megtörjön, és tegyen valamit a barátságom , megismerésem érdekében. A fontos ez volt számomra,és az hogy kihúzták a tüskét belőlem, vagyis lehetőséget kaptam hogy kihúzhassam, és így kerek az egész..
Még van néhány ilyen eltemetett történetem, amiben felismerem rendkívüli gyermeteg viselkedésemet, amit egyszer jó lenne újra élni, csak egy „mi van veled” örülök ha jól vagy, röhögni egyet az egészen, és SEMMI más. Feloldozást nyerni, és adni.. Például Veled Bé, és Veled Jé… Hogy a megszelídített rózsa tövis nélkül borulhasson virágba… (ehhhh..)