Jelenem

nyomasztanak a beadandók, nem tudom magam úgy beleadni, kopipészt, ráadásul ez egy honlapra is fel fog kerülni..kész. de már ez sem érdekel.

Zavar hogy odakint tél van. Zavar az idő.

Zavar, hogy apámmal már annyira nincs kapcsolatom, hogy ma ennyit mondott, 8napra elmegyek, majd jövök, és a válaszom annyiban kimerül jó.. nem megy több, de akkor is szar. Igaz várták meg sietni kellett valami árvíz sújtott helyre, nem mintha amúgy többet beszélnénk.

Zavar hogy új tüneteim vannak, és a nyomorult érzések most még mélyebbre löktek.

Zavar hogy kurvajó a konzulensem, óriási dolgot lehetne kihozni a dologból, de leblokkolok.

Zavar hogy azt mondja elbizonytalanítom, mert mégis úgy látja hogy van tehetségem és tudásom, de nem tud átlátni a gátjaimon.

Zavar hogy azt mondta, hogy a bocshogyélek stílusommal nehéz lesz bármire is jutni.

Zavar hogy nem tudom eldönteni mit akarok, az ordibálós pszichiáter nem ordibál, igaz hánytam a gyógyszerétől, szerinte nem attól, hanem magamtól, és attól hogy nem akarok meggyógyulni. Kaptam jókis Prozacot. A pszichofarmakológia úttöröjét, a csodaszert, ami egész amerikát megváltoztatta, kicséréli a személyiséget, 200ftos droghatás... Nem szedem. nem merem.. így vissza se mehetek az ordibálóshoz, de persze megmondani se merem, hogy ez nem oké..

Nem Zavar hogy ezen felbuzdulva, depresszió irodalom egyik remekművét olvasom, a Prozac országot. Mintha én írtam volna, azzal a kivétellel, hogy nem nyiszálom magam.. várom a végét, vajh csodát tesz-e vele a Prozi.

legalább a nap sütne. de tényleg